XII.

XII.

Beszéljünk egy olyan dologról, amelyet egyikünk sem tud megcsinálni ebben a káprázatos jelenben: a szökés.

Szerettem magamról elmondani, hogy bárhonnan el tudnék szökni, mert mindig volt kitől, kiktől. De most az önsajnálat letargiájában úszok és nem bírom felfogni, hogy csak te vagy nekem meg pár böfögés, amiket itt hagytak az előző csövesek a mostani lakomban. Régen minden olyanom megvolt, amitől el lehetett szökni és most, ha te nem az a lepukkant májú létező lennél, aki vagy, akkor mondanám, hogy ne cseszd el barátom. Ne úgy cseszd el, ahogy mi, Aldwinnal. De hogy mondjak valami virítót, a szökést jól megcsináltuk, nézd csak:

Amikor mindazt elmondta nekünk a tanártornádó, amit a legutóbbi levelemben voltam kedves leírni, mindannyian a csempéken játszódtunk, az egész elbaszott dráma elbaszott szereplőgárdája.

Gyorsan belecsavartam a nyelvemet a bőgő Aldwin fülébe és elsuttogtam neki, hogy eljövök érted galambom. Majd egy visszhangos csókot dobtam a dobhártyájába. A pillanatok tömérdekében vártam a jelre, amivel Aldwin megmutatja nekem, hogy ez a sírás csak színészet, semmi komoly. Nem kaptam semmit, csak az igazgató felnyaláboló kezét a csuklóm köré. Az igazgatót mindig is utáltam. Főleg a csöpögő bajuszát, amit akkor nyálazott meg, amikor ráizgult valamire. Öreg faszi lévén csak négy kutya és egy karika nyomat a bal gyűrűsujján maradt neki. Nem volt az véletlen, hogy az irodáját a fiú vécé mellé rakta. És ha nem ismernéd a vénpedofilfasz kifejezést, akkor csak össze kellene dobnom vele téged 5 percre és már mindent értesz. Persze, hogy önként motozott meg, amikor az irodalomtanárom felhozta a lehetséges fegyvertartást a problémás tagoknál szokásos feleslegességet. A farzsebeimet undorítóan élvezte.

4 és fél öngyújtónál több bűnt nem képviseltem.

- Dustin, lehet, hogy ott találhatnánk valami veszélyeset, - húzta végig a mutatóujját a sliccemmel párhuzamos levegőcsíkon a tisztelt igazgató úr - az ilyen alakok igen váratlan helyekre szokták rejteni a fegyvereiket.

Az irodalomtanárom komolyan gondolkodóba esett.

- Nyugodtan. Ha nem lesz ott semmi, akkor feljelentem magukat a faszba.

- Szerintem is hanyagoljuk el ezt most, az alaposság létfontosságú, de a kockázat, hogy nem lenne ott semmi, túl nagy, és ahogy a fiatalúr is mondta, visszafordíthatatlan velejárókkal találnánk szemben magunkat. Egyik eshetőség sem tenne jót az iskola hírnevének, sem az, hogy fegyvert találtunk egy diákunknál, sem az, hogy intim helyeken kutakodtunk ugyancsak egy diákunknál - fejtegette a fejnivalóját az irodalomtanárom, úgy, mintha azt sorolná fel az igazgatónak, hogy mit nem fog megkapni szülinapjára.

- Szopás, öreg cimbora. Majd csak évvégén motozhatja meg a bukott fiúcskákat, akik jobb jegyeket akarnak - a fülemig menetet vágó mosollyal néztem rá.

Gondoltál már arra, hogy ha a könyököddel akarod legyőzni a világot, akkor esetleg az a könyök szilánkokra is bomolhat? Remélem igen. Mert én durván nem.

Egy szem könyökkel törtem a bordákat, csaptam le a gyanútlan orrcsontokra és bántalmaztam a tanáraimat. Igen, ez vagyok én, csak ennyi. Szeretném leírni, hogy az alsómban volt a tanárok keze, de nem igaz, vagy hogy Aldwinnal nem úgy bántak, ahogy azt kell, de ez sem az. Bármit leírnék most a valóság helyett.

Az igazgatót kiterítettem a földre és azzal vertem a vonagló testét, amihez hozzájutottam. Az irodalomtanár homlokát csontig hasítottam a cipőm sarkával. Az igazgató helyettesnek jutott a könyököm, az arca teljesen eldeformálódott, a felső fogsorát roncsoltam meg a legjobban és behorpasztottam az orrnyergét egy kicsikét. És ezekből kiderült, hogy önkontrollhiányos vagyok.

Abba akarom hagyni.

Ezt a levelezést.

Ezt a történetet.

Mikor lesz már itt az a kibaszott VÉGE felirat baszdmeg?

Gyógyszereket akarok, nikotint, McDonaldsot. Lyntont. Aldwint.

Haza akarok menni.

F.